Ismerje meg az ejakuláció 3 szakaszát

596
HOZZÁSZÓLÁS:

A sperma ürítése (a benne lévő spermiumokkal együtt) nemcsak a férfi nemi aktusának a végjátéka és feltétlen tartozéka, hanem a nemi szervekének is. Ugyanis ennek során válik lcanstockphoto6975614ehetővé a megtermékenyítés.

A spermának a hímvesszőből nyomás alatt és rövid időn belül szaggatottan történő kilövellését ejakulációnak nevezik. Ez intenzív örömérzettel, orgazmussal társul, amelyről még az e témával foglalkozó írók is elismerik, hogy nem írható körül és nem is hasonlítható más érzéshez. Ezért tisztán élettani szempontból vesszük szemügyre ezt a folyamatot.

AZ EJAKULÁCIÓ HÁROM FÁZISA

Az akkumuláció

Az első fázis, teljesen tudati ellenőrzés nélküli, járulékos jellegű, és senki nem írta le, aki ezzel a kérdéssel foglalkozott. A szexuális izgalom során vagy a koitusz kezdetén a spermiumok előrehaladását a mellékherék és az ondóvezetékek apró izom-összehúzódásai segítik. Fokozatosan a mellékhere farokrészében gyülemlenek fel, és egy részük már ekkor eljut az ondóvezeték tágult szakaszáig.

Ürítés

A második fázis tökéletesen tudatos. A szexuális kapcsolat egy bizonyos fázisában, amikor minden rendben zajlik, a férfi kisebb-nagyobb sajnálattal vagy örömmel veszi tudomásul, hogy az ejakuláció elkerülhetetlenül be fog következni. Azt is érzi, hogy már semmivel sem tudná késleltetni. Ez a pillanat az emisszió (ürítés), amely a húgycsőnek a prosztata magasságában áthaladó szakaszában végbemenő gyors megtelítődési fázisnak felel meg.

A húgycső e szegmensét pars prostaticának nevezzük, bemeneti és kimeneti szakaszán körkörös izomzatból álló záróizom található. A felső szakaszát simaizom alkotja, melyre semmiféle akaratlagos befolyással nem lehetünk; a húgyhólyag legalján helyezkedik el. Az alsót pedig harántcsíkolt izom alkotja, mely képes akaratlagos ingerre reagálni és amely a prosztata kivezető szakaszát veszi körül.

Kezdetben a mellékhere és az ondóvezeték tucatnyi összehúzódásának következtében a korábban már a mellékhere farokrészébe jutott ondó a prosztata említett szakaszába kerül.

Ezt követően a prosztata mirigyei azonnal kiürítik váladékukat a húgycsőbe.

Végül az előbbi váladékokhoz az ondóhólyagé is hozzákeveredik.

A pars prostatica kitágul és nagy nyomás alá kerül az odajutott folyadékok miatt. Ez az a feszülés, amely a férfiból azt a leírhatatlan érzést váltja ki, mely megszámlálhatatlan tudatos és nem tudatos emlékhez kötött, s egyben jelzi az ejakuláció bekövetkezését.

A kilövellés

A harmadik fázist alkotja. A hólyag alatt elhelyezkedő záróizom körkörös lefutású sima-izomrostjai (sphincter vesicae) zárt helyzetben maradnak és az ondó visszaáramlását akadályozzák meg.

Ezzel szemben a prosztata alsó részét körülvevő harántcsíkolt izom alkotta záróizom (sphincter urethrae), mely folyamatosan összehúzódott állapotban ellenállt az ondó ürülésének, enged az emelkedő nyomásnak, mely a pars prostatica urethrae üregében keletkezik.

Ez a nyomásemelkedés valamennyi gátizom összehúzódásának eredményeképpen jön létre 0,8 másodpercenként, amit csökkenő intenzitással három-öt izomrángás követ, így az ondó szakaszosan ürül ki a húgycsőnyíláson.

Az orgazmus és az azt jellemző kéjes érzések egyidejűleg jelentkeznek azon izmok összehúzódásával, amelyek a hímvessző erektilis testeihez futnak (innen származik nevük is: bulbocavernosus és ischiocavernosus). Egyébként ezek az izmok akaratlagosan működtethetők, de ejakulációkor működésük pusztán reflexes.

Itt jegyezzük meg, hogy az ondóhólyag utolsó összehúzódásai a spermaürítés alatt zajlanak, így az ejakulátum eleje a prosztatanedvet, a vége pedig mindig az ondóhólyag váladékát tartalmazza.

596
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]